2 csík

Láttam azt a csoda két csíkot többször is már életemben,de nem mindig hozta magával azt a felemelkedett katarzist, amire számít az ember.

Először úgy láttam, hogy totál nem gondoltam, hogy babát várok. Az esküvőnket szerveztük és elfoglaltak a telefonálgatások. Aztán párszor szédültem, meg kívántam olyat amit nem szeretek és gyanúsan sokat jártam pisilni. Teszteltem. Igen, 2 csík. Azta. Anyám. Anya…én…. Anya….gyerek… Repülünk. Kértem UHra időpontot. Majdnem lefordultam az asztalról, mikor mondta a doki, hogy mindketten megfelelnek a mensi szerinte heteknek. Mindketten. Érted. Két gyerek. Jesszusom. Édes istenem. Félelmetes volt de imádtam is. Lebegtem, nem mondtuk senkinek. Gondoltuk, majd az esküvőn elmondjuk. Eltelt pár eseménytelen hét. Aztán egyik reggel marhára fájt a derekam. Pisi. Barna vérfolt a papíron. Gyomorgörcs. Kórház. Egyiküknél nincs szívhang. Menjünk haza, várjunk. Hazaimbolyogtunk. Szótlanul. Könnyek nélkül. Kézenfogva. Eltelt pár nap. Ismét vér. Vörösen izzó. Görcsök. Két világ közt lebegtem. Nincs kérdés csak fájdalom. 1 hét az esküvőig. Forró fürdő, alkohol, gyógytea. Könnyek szüntelen  folyama. Túl lettem rajta fizikai szinten. Lelkileg felszínesen. E kérdezte, lemondjuk-e az esküvőt. Nem akartam. Jó lesz. Hozzá akartam menni. Fogalmam sincs, benne mi zajlott. Zárkózott és nem nyílik meg. Ez fájt akkor nagyon. Néha még most is. Nem volt ebben az egészben senkim. Társam. Barátom. Támaszom. Nem tudom mennyire érintődött meg. Azóta sem tudom.

Aztán eljött az én időm, végre anya lettem. A két csíkból lett egy csoda valóságos gyerekecske. Ott szuszogott, élt, lélegzett, mocogott mellettem. Olyasmi történt velem, amire egyáltalán nem voltam felkészülve. Az anyaság elsöpört minden ismert dolgot az életemben. Elhozta a kiszámíthatatlant, a tervezhetetlent, az állandó változást. Egy nagyon kemény önismereti út – és nagyon tanulságos is. Néha könnyű, néha végtelenül nehéz, katartikus, egyszerre fárasztó és magasba emelő, feltöltő. Néha belebuktam, bukok a mai napig is. De ő mindig segít nekem túllendülni. Jobbá lenni. Jobban koncentrálni. Teret ad az önmunkára, a lelki öngondoskodásra. A fejlődésre.

Aztán sok próbálkozás után ismét két csík. Ő sem szuszog mellettem, 7 hetet volt velünk. Addig szerettük, szólongattuk. Elképzeltük milyen lesz vele az élet. De nem lett. Elment. Elfogadtam, hogy egy gyerekem van. Neki adok meg mindent amit szeretnék anyaként adni. Belenyugodtam és feloldozást kaptam. Nem görcsöltem ezen és nem érdekelt mit hoz a jövő. A most aki és annak az egy gyereknek éltem. És hálát adtam érte minden nap.

Aztán megint két csík. Már negyedszer. Félelem, rettegés, öröm, félelem, öröm, magaslatok és mélységek. De szerencsés vagyok, belőle is valóság lett. Egy édesbaba. Egy tüneményes kölyök.

És mikor már teljesen feladatuk, hogy lesz még gyerekünk, hiszen 40 felett már nem akartam szülni, konstatáltam, hogy késik a mensim. Nem is keveset. Hopp, két csík megint. Imádkozom, hogy belőle is valóság legyen. Hogy itt szuszogjon, mocogjon. Hogy teljessé tegye a családunkat.

Ő az én utolsó két csíkom.